Minél fejlettebb autók gördülnek le a gyártósorokról, annál inkább igaz, hogy a megfelelő működés hosszú távú fenntartásához rendszeres átvizsgálás és karbantartás szükséges. Önnek is javasoljuk, hogy évente vagy 30 000 km megtétele után, látogasson el hozzánk.
Azok számára, akik ezzel a céllal érkeznek szakszervizünkbe, elérhetővé tesszük a Volvo Car Service minden szolgáltatását. Többek között minden alkalommal végrehajtjuk a szükséges szoftverfrissítéseket, ami a Volvo On Call szolgáltatás esetében 13 hónapra szóló meghosszabbítással is jár. Dedikált kapcsolattartót biztosítunk, aki teljes mélységében ismeri autója szerviztörténetét és az Ön vezetési szokásait, és frissen lemosva szolgáltatjuk vissza szeretett Volvóját.
A legtöbbünk számára az autó egy olyan értékes eszköz, amelyre nem csak a saját életünket bízzuk rá időről-időre, de a szeretteinkét is. Ezért nem mindegy, hogy ha annak karbantartásáról van szó, kit hívunk közreműködőnek. Szervizünkben az első látogatása alkalmával személyes kapcsolattartót jelölünk ki, akinek a feladatai közé tartozik, hogy a későbbiekben naprakész tudással rendelkezzen az Ön autójáról, annak szerelési történetéről, az Ön vezetési stílusáról. Összességében mindenről, ami a közös munka során felmerült és hozzájárulhat a karbantartás-szerelés sikeréhez.
A kijelölt szerviztechnikus az előzetesen egyeztetett időpontban fogadja Önt és a továbbiakban a szervizlátogatás teljes folyamatát önállóan intézi.
A Volvo Cars garanciát vállal arra, hogy az autóiba épített alkatrészek anyag- és gyártási hiba mentesek. Ezért minden olyan alkatrészcsere és javítás, amely ezen okból válik szükségessé, a munkadíjat is beleértve, ingyenes, egészen addig, amíg az autó az Ön tulajdonában van.
Az élettartam-garancia feltétele, hogy Ön az ajánlásnak megfelelő rendszerességgel Volvo márkaszervizben javíttassa, illetve vizsgáltassa át az autóját. A teljes nyugalom záloga: kiválóan képzett munkatársak, színvonalas szakmai munka és alkatrész élettartam-garancia.
A garancia nem vonatkozik a rendeltetésszerű használatból eredő kopásnak kitett alkatrészekre, tartozékokra és szerelési segédanyagokra. Nem tartoznak a hatálya alá a külső befolyásra vagy behatásra megsérült alkatrészek sem. A kijelölt szerviztechnikus az előzetesen egyeztetett időpontban fogadja Önt és a továbbiakban a szervizlátogatás teljes folyamatát önállóan intézi.
Autójának karbantartásával, szervizelésével kapcsolatos teendőket Ön közvetlenül a szerviztechnikusával tudja megbeszélni, megszüntetjük a munkafelvevő közvetítő szerepét.
A gépkocsin egyszerre két technikus fog dolgozni, így a szervizelésre fordított idő lényegesen le fog csökkenni. Ezáltal a leggyakoribb munkák egy órán belül el fognak készülni, amivel az Ön értékes idejét kívánjuk óvni.
A folyamat végén is az Ön személyes szerviztechnikusától veheti át autóját. Ő fogja tájékoztatni a végrehajtott munkákról, és a számlát is ő készíti elő, amit ezután a pénztárban tud kiegyenlíteni a megszokott módon.
A hatékonyabb munkaszervezés révén az előjegyzési időt is jelentősen rövidíteni fogjuk.
A karosszériajavító műhely négybeállásos, tágas, világos helység, elszeparálva az egyéb tevékenységet folytató részlegektől. Ügyfeleinket – a magas színvonalú javítás érdekében – a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt műhely várja.
A munkavédelmi és környezetterhelési előírások érdekében korszerű eszközöket építettünk be. A fényezőrendszer kiválasztásánál a környezetvédelemnek volt prioritása. Az autófényezés hőkamrás fényezőfülkében történik, amely nagyban hozzájárul a tökéletes minőség eléréséhez. A munka során kiváló minőségű, környezetbarát, vizes bázisú festékeket használunk.
Amennyiben Ön bármelyik Volvo Karbantartási Csomag vásárlása mellett dönt, akkor az egyik legkényelmesebb és leggondtalanabb módját választja a gépjármű megfelelő szervizelésének és karbantartásának.
A STANDARD Volvo Karbantartási Csomag választásakor egyszeri díjfizetés ellenében egy olyan csomagot kap, amely tartalmazza az első három, négy vagy öt év szervizköltségeit, így akár öt évig is elfeledkezhet az autó rendszeres szervizelésével járó kiadásokról.
A PREMIUM Volvo Karbantartási Csomag a STANDARD Karbantartási Csomag tartalmán felül a kopásnak kitett alkatrészek (fékbetétek, féktárcsák, ablaktörlő lapátok, indító akkumulátor) cseréit is magában foglalja.
Az alkatrész élettartam garancia révén Volvóján ingyenesen végezzük el a gyártási vagy anyaghibából fakadó javításokat, egészen addig, amíg tulajdonosváltás történik. A Volvo Cars garantálja, hogy a márkaszervizünkben beépített alkatrészek mentesek mindennemű gyártási és anyaghibától. A garancia az annak hatálya alá eső alkatrész cseréjének munkadíjára is kiterjed. A garancia nem vonatkozik tartozékokra, rendeltetésszerű használatból fakadó kopásnak kitett alkatrészek cseréjére , valamint a szerelési segédanyagokra. Szintén nem vonatkozik a külső befolyás vagy hatás következtében cserére szoruló alkatrészekre. Ha az alkatrészt egy olyan piacon vásárolta, ahol az Ügyfél Alkatrész Élettartam Garancia érvényes, akkor Ön jogosult lesz a gyártási és anyaghibára visszavezethető hibás alaktrészek kicserlésére. Az Ügyfél Alkatrész Élettartam Garancia országos érvényességű, így bármelyik hivatalos szervizpartnernél érvényesíthető. Az Ügyfél Alkatrész Élettartam Garancia korlátlan alkalommal érvényesíthető, így az adott alkatrészt többször is ki lehet cserélni.
Öt évesnél idősebb Volvója időszerű munkálatait márkaszervizünkben most akár 30 százalékos kedvezménnyel végezzük el. Az engedmény mértéke függ az autója életkorától, azaz: amennyiben autója minimum 5 éves, de nem több 7 évesnél, akkor a kedvezmény 20%, ha 7 évesnél idősebb, de 9 évnél fiatalabb, akkor 25%, ha pedig több, mint 9 éves, akkor 30%. Ajánlatunk többek között a generátor, trafó, önindító, fékbetét, féktárcsa, lengéscsillapító, lengőkar, gömbfej, stabilizátor, féltengely gumiharang javítására és cseréjére terjed ki. A pontos árról és az ajánlatban érintett cikkszámok köréről érdeklődjön szervizünkben.
5 évesnél idősebb Volvo gépkocsik esetében a nálunk beszerelt alkatrészre és motorolajra 20% kedvezményt biztosítunk. A javítás során felhasznált alkatrészekre garanciát biztosítunk, egészen addig, amíg az ügyfél tulajdonában van az autó.( Kivéve fogyó, kopó alkatrészek).
7 évesnél idősebb Volvo gépkocsik esetében a nálunk beszerelt alkatrészre és motorolajra 25% kedvezményt biztosítunk. A javítás során felhasznált alkatrészekre garanciát biztosítunk, egészen addig, amíg az ügyfél tulajdonában van az autó.( Kivéve fogyó, kopó alkatrészek).
Volvója hamarosan eléri a 3 éves kort? Végeztesse el márkaszervizünkben autóján az aktuális kötelező szervizt és mi ajándékba adjuk hozzá a 30.000 Ft értékű Volvo Cars App előfizetésének meghosszabbítását!
További hasznos információ