Amikor be van kapcsolva, a Park Pilot Assist nagy pontossággal vezérli az autót, lehetővé téve a szűk helyekre parkolást. Párhuzamos és merőleges parkolás esetén, illetve egy parkolóhelyről történő kiálláskor is működik.
Fontos
Olvasson el mindent
Olvasson el minden információt a funkcióról mielőtt használja. Fontos ismerni a helyes használatát és a korlátait.
A környezet észlelése
A Park Pilot Assist funkció az autónak arra a képességére támaszkodik, hogy a parkolási érzékelők információit felhasználva érzékeli a környezetét.
A Park Pilot Assist manőverek során
Az autója vezérli a parkolási manőverek során a gyorsítást, a fékezést és a kormányzást. Bár a Park Pilot Assist átveszi a parkolással kapcsolatos vezetési feladatokat, továbbra is figyelemmel kell kísérnie a funkciót és annak manővereit. Ez azt jelenti, hogy amíg Ön egyetért azzal, amit a Park Pilot Assist csinál, addig nem kell semmit sem tennie a gyorsításhoz, lassításhoz vagy az autó kormányzásához. Azonban mindig készen kell állnia arra, hogy visszavegye az irányítást a parkolás felett, ha úgy érzi, hogy erre van szükség.
Parkolás egy parkolóhelyre
Használhatja a Park Pilot Assist funkciót párhuzamos és merőleges parkolásnál is. Amikor bekapcsolja a Park Pilot Assist funkciót, az felismeri az autó közelében lévő szabad helyeket és a központi kijelzőn megjeleníti azok egyikét. Miután megerősítette a javasolt parkolóhelyet, a gázpedál enyhe lenyomásával és a kormánykerék elengedésével megkezdheti a parkolási manővert. Ezután az autója vezérli a kormányzást, a fékezést és a gyorsítást a parkoláshoz. Felügyelje a manővert és kövesse a központi kijelzőn megjelenő utasításokat.
A parkolóhely elhagyása
Használhatja a Park Pilot Assist funkciót egy párhuzamos parkolóhely elhagyásához is. Amikor bekapcsolja a Park Pilot Assist funkciót, az autó javasol egy kiállási irányt. A kiállási irány megerősítése után nyomja le kissé a gázpedált, és engedje el a kormánykereket a parkolósegéd manőverének elindításához. Ezután az autó vezérli a kormányzást, a fékezést és a gyorsítást a parkolóhely elhagyásához. Felügyelje a manővert és kövesse a központi kijelzőn megjelenő utasításokat.
Figyelmeztetés
Figyeljen!
Amikor a Park Pilot Assist funkciót használja, ugyanolyan szintű figyelmet kell fordítania a környezetére, mintha segítség nélkül parkolna. Azonnal vegye át teljesen az autó irányítását, ha szükséges.
Az autóvezető felelőssége
Az autóvezető mindig felelős a biztonságos és a közlekedési szabályoknak megfelelő vezetésért. A Park Pilot Assist nem helyettesíti az autóvezető figyelmét és ítélőképességét.
Korlátok
A Park Pilot Assist funkció nem tudja kezelni az összes közlekedési feltételt, időjárási- vagy útviszonyokat. Olvassa el az útmutató külön fejezetét az autó környezetének és a forgalomnak az észleléséről, mielőtt olyan funkciókat használ, amelyek ezekre a képességekre támaszkodnak.
A gázpedál használata manőverek során
A parkolási manőverek során használnia kell a gázpedált, annak ellenére, hogy nem tudja szabályozni az autó sebességét. A gázpedált kissé1, de nem a pedálút feléig lenyomva jelzi az autónak, hogy folytatni kívánja a manővert.
Első néhány alkalommal nehéz lehet megtalálni a gázpedálra kifejtendő megfelelő nyomást. Amikor a Park Pilot Assist elindul, ne változtassa meg túlságosan a gázpedál nyomását, hacsak nem akarja megszakítani a folyamatban lévő parkolási manővert. Csábító lehet, hogy a gázpedál erősebb lenyomásával megpróbálja felgyorsítani a műveletet, de ezzel szünetelteti a leparkolást. Ha túlságosan felengedi a gázpedált, szintén szünetelteti a folyamatban lévő manővereket.
Park Pilot Assist leállítása
Mindig leállíthat egy folyamatban lévő manővert. Attól függően, hogy ezt, hogy teszi, a Park Pilot Assist szünetelteti vagy leállítja a manővert.
- Szeretné átvenni és befejezni a parkolási manővert.
- Az aktuális elhelyezkedés jó és nem szeretné folytatni.
- Biztonsági okokból szeretné leállítani.
- Nyomja meg a Cancel lehetőséget a központi kijelzőn.
- Kezdjen el kormányozni.
- Váltson sebességfokozatot.
- Engedje fel a gázpedált.
- Nyomja meg a fékpedált.
- gyalogos észlelhető a jármű közelében.
- túllépi a megengedett legnagyobb sebességet.
- túllépi a mozgások maximális számát.
- a lejtő túl meredek.
- az autó rendszerhibát vagy meghibásodást észlel.
Megjegyzés
Feltételek és korlátok
Bizonyos események és körülmények, például egy ajtó kinyitása, ha a manőver alatt jelentkeznek, megakadályozhatják a Park Pilot Assist funkció bekapcsolását vagy szüneteltetését. A Park Pilot Assist folytathatja a manővert, amikor a körülmény már nem áll fenn. Választhatja a kilépést a Park Pilot Assist funkcióból és a manőver befejezését nélküle.